Történetünk röviden:

Cégünk alapjait a Baromfiipari Tröszt hozta létre 1976-ban, zöldmezős beruházásként létrejött hűtőház megépítésével. Kifejezetten az exportra szánt gyorsfagyasztott baromfi termékek összegyűjtésére, majd a nyugati országokba való közúti, illetve a keleti országokba történő vasúti továbbszállításra. Az akkori vezetés idejekorán felismerte a koncentrált logisztikában rejlő lehetőségeket és ehhez Győr ideális földrajzi elhelyezkedést jelentett és jelent ma is.

A privatizáció után Társaságunk 2001-ben kapta meg jelenlegi cégformáját és nevét, valamint 2005-ben tulajdonosi szerkezetét.

Az ARRABONA-FRIGO Kft. 100%-os magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás.

Cégünk sikerének alapja a családi vállalkozásokra jellemző nagyfokú rugalmasság, partnereink és munkatársaink felé történő maximális lojalitás, a nyitott gondolkodás és a folyamatos fejlesztés mind a kollégáink képzésében, mind az új technikai megoldások alkalmazásában.

Az ARRABONA-FRIGO Kft., mint az élelmiszeripari logisztika és disztribúció egyik meghatározó szereplője a hazai piacon, szakmai küldetésként határozta meg a 9M logisztikai feladatot:

  • a megfelelő személyek

  • a megfelelő információ

  • a megfelelő mennyiségben

  • a megfelelő minőségben

  • a megfelelő időpontban

  • a megfelelő helyre

  • a megfelelő anyag

  • a megfelelő energia

  • a megfelelő költséggel

A fenti felsorolás nem jelent számunkra sorrendet, nagyon fontosnak tartjuk, hogy azokat egyenlő súllyal kezeljük munkák és döntéseink során.

Célunk:

Társadalmi felelősségvállalásunk figyelembevételével, Társaságunk környezetkímélő, folyamatosan fejlődő, regionális stratégiai logisztikai központként működjön, munkatársaink és partnereink teljes megelégedettségére.



Cégvezetés


Tóth Balázs

Ügyvezető-Tulajdonos

Több mint 40 év élelmiszeriparban eltöltött szakmai tapasztalattal, méltó garancia a kompetens és hiteles vezetéshez.

A középiskolát Nagykőrösön konzerv-hűtő szakon végeztem, majd Budapesten a Műszaki Egyetemen folytattam tanulmányaim, élelmiszeripari vegyészmérnökként végeztem. Az idők folyamán a Közgazdasági Egyetemet és a későbbiekben szintén a Műszaki Egyetemen az MBI végzettséget is megszereztem. 

Fontos számomra a szakmai hitelesség, a folyamatos fejlődés és környezettudatos innováció, mely középpontjában az ember áll. Az Arrabona-Frigo Kft. működtetése során munkatársaimmal arra törekszünk, hogy a folyamatos körforgásban mindenki megtalálja a maga szerepét és elégedettségét.