Milyen kárt okozhat a hamisított áru az ellátási láncban?

2023.02.24

Nem sokan gondolunk arra, hogy például autónkba szervizeléskor hamisított alkatrész kerül, mivel megbízunk a szolgáltatóban. Azonban előfordulhat az is, hogy a szolgáltató a tudta nélkül cseréli alkatrészt egy replikára. Viszont ettől függetlenül, ha a hamisítvánnyal probléma adódik, az a szolgáltató számára is komoly probléma, ezért fontos, hogy ismerjük és felismerjük az ellátási láncba kerülő hamisítványokat.

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület definíciója szerint, minden termék ami szellemi tulajdonjogok valamennyi formáját megsérti - függetlenül attól, hogy a szerzői jogi védelem vagy az iparjogvédelmi oltalom alatt áll -, hamisítványnak számít.

A definíció alapján, egy zeneszám lejátszása jogdíj fizetése nélkül éppúgy hamisításnak számít, mint egy utángyártott alkatrész eredetiként való értékesítése, vagy a mézhamisítás.

Erről részletesebben előző cikkünkben olvashatsz.

Globális probléma

Valószínűleg nincs olyan iparág, vagy termék amit nem hamisítanak, vagy legalábbis probálnának hamisítani, viszont míg egyes iparágakban a kár elsősorban gazdasági - de ennek jelentőségét sem szeretnénk csökkenteni -, addig vannak olyan területek, ahol az emberek életét veszélyeztetik. Erre az egyik legjobb példa a gyógyszeripar.

A gyógyszeripar egy rendkívül összetett, és szerteágazó láncolat, ahol számtalan lehetőség kínálkozik a hamisításra. A nyersanyagok, a feldolgozás, az előállítás, a csomagolás és az értékesítés szintjén is adódik alkalom a hamisításra. Ez nem csak a fogyasztót veszélyezteti, hanem az egész ellátási láncot. Egy gyártó bukásához vezethet, ha az értékesítésnél a hamisított terméket - tudtuk nélkül - eredetiként adják el.

Emiatt a vállalkozásoknak jelentős erőforrást kell fordítani arra, hogy kiszűrjék a hamisítókat.

Nem egyszerű a feladat

A hamisítások elleni küzdelem egy végeláthatatlan versenyfutás, ahol többnyire a hamisítok vannak előnyben. Egyre fejlettebb technológiával egyre szervezettebben képesek egyre nehezebben megkülönböztethető replikákat létrehozni, amivel a legtöbb helyen a hatóságok nem képesek felvenni a versenyt főleg úgy, hogy sok országban hiányzik a központi fellépés.

Kína az egyik legjobb példa erre, a legnagyobb gyártó és a legnagyobb hamisító is egyben. Hiába tesznek lépéseket arra, hogy ellenőrizzék a gyártókat, ha nincs egy központosított hatóság, ami az exportot ellenőrízné. Ezért elsősorban az importáló országnak kell mindent megtenni, hogy ellenőrizze a termék minőségét, ami nem egyszerű feladat.

A problémát tovább nehezíti, hogy sok helyen bevett gyakorlat, hogy a licensszel rendelkező gyárban apró hibával legyártott termék - amit értékcsökkentett termékként kell értékesíteni - is a teljesértékűek közé kerül. Az is gyakran előfordul, hogy ezekben a dedikált gyárakban rosszabb minőségű alapanyagból állítják elő a terméket, amit szintén teljesértékűként hitelesítenek.

Hogyan lehet kiszűrni?

A hamisítványok ellen leghatékonyabban szoros együttműködéssel és átláthatósággal lehet fellépni. Az ellátási lánc szereplőinek, a fogyasztóknak és a hatóságoknak együtt kell működniük, meg kell osztanunk a rendelkezésre álló információkat és közösen kell felelősségre vonni a az elkövetőket. Ennek eszközei lehetnek a következők:

  • Audit a partnereknél

  • Próbavásárlás az értékesítési helyen

  • Egyedi QR kód, amivel a végső fogyasztó ellenőrizheti a termék eredetét

  • Képzések, aminek segítségével könnyebben észrevesszük a gyanús jeleket, amik hamisítványra utalhatnak.

A jövő

Az elmúlt években világszerte, élen az Európai Unióval számos olyan jogszabályt hoztak, ami ezt a célt szolgálja, azaz a termékek nyomonkövethetőségét.Az ellátási lánc szereplőit kötelezték, hogy termékeiket, és csomagolásukat egyedi sorozatszámmal - és QR kóddal - lássák el, illetve hogy az információt egy közös adatbázisba töltsék fel.

Ez által könnyebben észrevehető, ha az ellátási láncba hamis termék kerül, továbbá a forrása is egyszerűbben azonosíthatóvá válik.Ugyan jelenleg csak a legkritikusabb iparágakat, például a gyógyszeripart - HUMVO rendszer hazánkban - kötelezik rá, de egyre több más terület is integrálja a felhő alapú technológiát.